2010. január 20., szerda

Van akinek nagyobb lett az orra néhány héttel a műtét után?

Ez az igaz történetem:

Amikor a sin lekerült, az orrom hihetetlenül fel volt emelkedve az elrontott oszteotómia (csontos részen történő beavatkozás) és formázás miatt. Négy héttel később, az orrom még jobban elkezdett dagadni és még teltebb lett. Bár ez főleg sebszövet-képződés volt, ez egy áldás volt mert elrejtette a borzalmas eredményeket elég jól. Ezután, az orrom elkezdett nőni és nőni egészen a hatodik hónapig, amikor már akkora volt mint egy lufi, óriási és széles, és így is maradt hónapokon át. Néhány hónappal később aztán hirtelen a duzzanat lement, és egy év elteltével éppenséggel leereszkedett az orrom arra a pici méretre, amekkora akkor volt amikor a sin lekerült, figyelmeztetve hogy menjek korrekcióra (Amire tudtam hogy szükségem lesz egyébként).

Tehát alapvetően, tényleg várnod kell egy egész évet hogy a valódi eredményeket lásd, amíg az összes duzzadás lemegy, de leginkább az orrod úgy fog kinézni ahogy akkor nézett ki amikor a sin lekerült az orrodról, mert ha hiszed ha nem, a sin visszaszorítja a duzzanatokat, és az igazi duzzanatok három nappal a sin lekerülése után kezdődnek.

Ez még inkább igaz a vastagabb bőrű páciensekre ahol a bőr vastagsága nem igazán változik. Vékony bőrű pácienseknél még duzzadtabb lesz az eredmény amikor a sin lekerül... Igen, azt kell mondjam hogy egy év elteltével alakul ki a végső eredmény amikor minden duzzadás lemegy!

Eredeti hozzászólás itt olvasható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése